2022.04.19 - Az indulás napja - Mikor ez a nap elérkezett, mi már régóta készültünk erre az utazásra és már rengeteg órát áldoztunk a különböző előkészületekre, mégis különleges érzés fogott el minket ezekben a fölöttébb korai órákban, hisz az embernek nincs mindennap lehetősége az országhatáron túlra utazni, főképp, ha a meglátogatott helyben akár országa egy rég leszakított darabját is megtalálhatja, megismerheti.
Az ottani terület megismerése számunkra már az úticélunkhoz vezető buszúton elkezdődött, hisz hosszú utunk sok székely-magyar történelmi és kulturális szempontból értékes kincsekben gazdag település mellett vezetett el. Néhányra csak említés esett a buszrádióban, néhányuk értékeit viszont alkalmunk adódott személyesen is megtekinteni. Megálltunk Nagyváradon, a Király-hágón, Farkaslakán és Szovátán.
Amint beléptünk Székelyföldre, szembetűnő volt a táj ámulatba ejtő szépsége: az egységes mezők, tisztások és szántóföldek az éppen rajtuk legelő állatokkal, az ékes hegyek és az őket fedő sűrű, többnyire zöld rengeteg. Ugyanakkor feltűnt az ottani emberek magyarság-tudata, ragaszkodásuk magyarságukhoz, még akkor is, ha ma már nem az anyaország területén élnek. A magyar lakta településeken a magyar családok a hétköznapokban még mindig csak a magyar nyelvet használják és gyakran láthatunk táblákat magyar nyelvű hirdetésekkel, vagy olyanokat, amelyeken az ottani városok nevét magyarul is feltüntetik.
Az ott töltött hat napunk során az épített örökségek mellett sok, egykoron nagyon gyakori és fontos szakmát ismerhettünk meg, amelyek a mai fejlett, gépesített világban már kissé idejétmúltnak számíthatnak. De még mindig vannak emberek, családok, akik tovább éltetik ezeket a foglalkozásokat és fönntartják a hagyományokat (a minőségi és értéki különbségekről nem is beszélve). Ezekhez a mesterségekhez említhetjük a bőrművességet (Baróton), a bútorkészítést, festést (Vargyason), egy vízimalom üzemeltetését (Kisbaconban) és még sok mást is. Nagyvárosokban is jártunk: Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön múzeumokban találkozhattunk közös történelmünk emlékeivel, Erdély gazdag állatvilágával.
Szerencsére lehetőségünk volt megismerni a környék természeti adottságait is. Csak, hogy az izgalmasabbakat említsük: a torjai Büdös-barlang (nevéhez hűen tényleg büdös volt, köszönhetően a barlangból kiáramló, mérgező kén-hidroxid gáznak) és a helyi fauna jellegzetessége – a medve. Mindannyian reménykedtünk benne, hogy találkozni fogunk utunk során legalább egy ilyen állattal. Vágyunk teljesült, hisz többel is találkoztunk (bár senkinek sem volt ellenére, hogy csak a busz ablakán keresztül szemrevételezhettük őket).
Utazásunk alatt sok új emberrel ismerkedtünk meg. Többek közt jóravaló, becsületes helyi idegenvezetőnkkel, Gyurival, aki kirándulásunk ideje alatt elkísért minket és bemutatta nekünk a hely varázsát. Szintén érkezésünk volt megismerkedni a nagybaconi testvériskolánk diákjaival, akikkel sok barátság szövődött. Mellettük találkoztunk még olyan különböző vallású és foglalkozású emberekkel, mint unitáriusok vagy reformátusok, lelkészek vagy kocsisok. Ez utóbbiak segítségével 24 km-t kocsikáztunk (oda-vissza) a Vargyas-szoros felé, ahol még barlangásztunk is a denevérek között.
Összegezve az a hat nap, amit Erdélyben tölthettünk sok élménnyel és tudással ajándékozott meg minket, még akkor is, ha a csapat fele szinte a lelkét kilehelve mászta meg a hegyeket, de így legalább biztosak lehetnek abban, hogy ez egy maradandó élményként ragadt meg a fejükben. A honismereti túránk alkalmával rengeteg fontos tudásra tettünk szert, és úgy gondolom, csupán ez után a pár nap után közelebb érezhetjük magunkhoz kint rekedt honfitársainkat és az ő mindennapjaikat. A túránknak szintén volt egy osztálykirándulásos szerepe, mialatt az osztály is még jobban összekovácsolódott és még nagy örömöt is leltünk benne. Örömöt a közösségben, a boltba járásban és az alvás szükségletének ignorálásában. Soraimat pedig Tamási Áron szavaival szeretném zárni, melyek teljes egészben leírják látogatásunk célját:
„Nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk.”
A fotóalbum: https://photos.app.goo.gl/fxEXEtN3c1npSTkp9
Surányi Tamara (7.a)