Kedves Gólyák! Az idei tanév kezdetén egynapos ismerkedős, csapatépítő Gólyanapra várunk benneteket a gimnáziumba augusztus 27-én, szombaton.
Gyülekező és regisztráció az iskola portájánál 9.30-tól 10.00-ig.
A kézis gólyaedzés résztvevői (5. évfolyam) a gimis tornacsarnokban kezdik a napot, ahol 8.00-tól 9.30-ig tart a program. Ide sportcipőt, sportos öltözéket (azaz tornazsákot) és folyadékot hozzatok magatokkal. Érkezés 7.45-kor. Az edzés befejeztével átkísérünk benneteket a gimibe, ahol kezdetét veszi a már osztályszinten zajló Gólyanap.
A napot tábortűzzel zárjuk várhatóan 21.00-kor.
A nap folyamán vicces játékok, osztályok közötti vetélkedők, csapatépítő feladatok keretében alkalmatok nyílik ismerkedni leendő osztály- és diáktártársaitokkal, osztályfőnökeitekkel, a Diákönkormányzat képviselőivel és az iskola épületével.
Az osztályok egyenpólóban vesznek részt a programokon a következő színkód szerint:
- 5.a – fehér
- 5.c – zöld
- 9.B – piros
Amire még szükséged lesz:
- bögre, amiből a nap folyamán inni fogsz (ÖKO-iskolaként szeretnénk minél kevesebb szemetet magunk mögött hagyni)
- csereruha, lehetőség szerint a színkódnak megfelelően
- törölköző
- színes ceruza, filctoll, amivel elkészíted majd a gólyamedálod
- jókedv, vagányság, nyitottság, kíváncsiság
- mindenkinél legyen MASZK is a biztonság kedvéért
A befizetett összegből bőséges ebédet és vacsorát, délutánra gyümölcsöt ill. ásványvizet biztosítunk.
Kérdésekkel, kérésekkel állunk rendelkezésetekre:
Lang Ottilia (DÖK-öt segítő pedagógus): Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.