Jobbágy Mátyás 8. a osztályos tanuló beszámolója, írása az erdélyi utazása kapcsán.
„Házat mindenütt találsz, de hazát csak itthon”
A nemzet székelykapujáról
Nem keltünk korán hiába. Mert az ember, ha felkeltik fél 7-kor, azt mondja: hagyjál, korán van. Pláne, hogy „dicső” keleti szomszédunknál egy órával több az idő. Mint azonban említettem, nem volt hiába. A csodálatos Erdővidék hívott minket, s azt mondta: „Fedezz fel!”
S itt, a csodálatos szónál időzzünk el egy kicsit. Erdővidéket ez a szó - együtt Erdély bármely részével – minden évszakban jellemzi, de e vidék akkor lenne a legcsodásabb, ha Magyarország része lenne. Viszont az ismert történelmi események fényében – amelynél külön említést érdemel, hogy Erdővidéket egyszer vissza is csatolták – ma Románia mutathatja meg, milyen szép ez a vidék. (Ahogy Déva vára is Románia fennhatóságát és zászlaját élvezi. )
Felfedezésre visszatérve: felfedeztük. Mindenre természetesen nem volt idő, de utunk során, írd és mondd, 28 helyszínre jutottunk el. Olyan tájakon jártunk, amilyenekből itthon nincs sok, épp ezért örülnénk párnak. Elveszőben lévő, vagy épp nem túl ismert mesterségekkel találkozhattunk, példának okáért a szénégetőkkel. Medvével nem találkoztunk (mondjuk, közelről bánja a fene), de a szakmai profizmusuk csúcsát a falu főutcáján megvalósító vonuló tehenekkel igen.
Ünnepélyesen jelenthetem ki, mindannyiunk nevében, hogy múzeum, - és templomlátogatási rekordunkat megdöntöttük, s a további rekorddöntés csak a kirándulás időtartalmán múlt. Megismerkedtünk az unitárius vallással, többek közt szép kazettás templomai, és két oly jeles gyakorlója okán sem feledjük, mint a nagyajtai tiszteletes, na meg Gyuri.
Azelőtt nem tudtuk, hogy van egy testvérosztályunk Nagybaconban, tőlünk 700 km-re. Most már nem csak tudjuk, hanem még ismerjük is egymást, vagy így is mondhatnánk: barátok vagyunk. De nemcsak ők voltak közvetlenek, vendégszeretők és szeretni valók, hanem minden ember, akivel találkoztunk.
S az emberről egy rövid gondolat. Vagyunk mi, az anyaországi magyarok, és vannak ők, a székelyföldi magyarok. Mind a ketten magyarnak valljuk magunkat. De, amikor elmegyünk egymáshoz, s hazatérünk, mindketten elgondolkodunk rajta: melyikünk őrizte meg az identitását?
Mit adott nekünk ez a kirándulás? (Nem is ez a szó megfelelő, inkább az, hogy honismereti túra.) A magam részéről úgy érzem, rengeteg mindent. Székelyföld volt a legszebb vidék, ahol jártam. Gyönyörű tájakon jártunk, olyan ismeretekre tettünk szert, amit csak ők tudnak igazán, értékes embereket ismerhettünk meg, akikre mindig jó lesz visszaemlékezni. Nagyon összekovácsolódtunk hat nap alatt, s rengeteg vicces, humoros pillanatot köszönhetünk ennek a kirándulásnak. Itt kell megemlítsem – s ezzel zárnám mondandómat -, hogy Kézdivásárhelyen sok honfitársunk él. A lakosság 93%-a magyar nemzetiségű. S hogy Beke Ernőt idézzem: „a többi meg nem számít.”
Jobbágy Mátyás,
2021. október 3.
Képek: https://photos.app.goo.gl/zg62MYN7hzMWqgyd8
Határtalanul a 8.a: https://youtu.be/XO21Bhqav0Q
A Nyerges-tető: https://youtu.be/7VFY97YF6vM