2019.11.27-ére nem kisebb emberek fogadták el az iskola meghívását, mint Mosonyi Szabolcs és Bagladi Erika dokumentumfilm-készítő páros, akikről jogosan mondhatjuk, hogy az egyik legismertebb és legsikeresebb magyar alkotók közé tartoznak.
Filmjeik nemcsak a nézőket kápráztatják el, hanem a nemzetközi porondon is megállják a helyüket. Bizonyítja ezt a Gödöllői Nemzetközi Filmfesztivál különdíja vagy a magyar filmdíj megmérettetésén a legjobb ismeretterjesztő filmnek járó elismerés – csak hogy párat említsünk.
A délelőtt közös filmnézéssel kezdődött, ahol a gimnázium és a környező iskolák tanulói tekinthettek meg kettőt az alkotók munkái közül. Csend volt a vetítés alatt. Pedig nem a Star Wars új részét nézhették meg titokban a diákok, hanem dokumentumfilmeket! Meglepő tapasztalat volt.
A filmek olyan vizualitással és atmoszférával varázsolják el a nézőt, ami hatalmas tiszteletet érdemel. Egy percre sem lehet unatkozni. Egyszerre látunk akciófilmet, amely a gyors, mozgalmas monumentalitásával teremt feszültséget; vígjátékot, amely a kedvességével és vidámságával csal mosolyt az arcunkra; és komoly, mély drámát, amely sorsokat változtat meg akár pillanatok alatt. Mindez egy filmben, amely nem másról szól, mint az életről. Az életről, amely körülöttünk zajlik. Csak nem vesszük észre…
Az interjú 11-kor kezdődött egy prezentációval, ahol a házaspár vezetett be minket a kulisszák mögé, majd Szentgyörgyi Zénó és Hermann Ákos kérdéseire válaszolt Mosonyi Szabolcs és Bagladi Erika.
A beszélgetés alatt volt szó a filmek elkészítéséről, annak nehézségeiről. Mennyit lehet áldozni az edukációból, azért, hogy szórakoztassunk vagy pont a szórakoztatásból, azért, hogy edukálni, informálni tudjunk?
Megosztották velünk azt, hogy ez nem munka, hanem egy életforma, amely komoly erőfeszítésekkel, lemondásokkal és egy borzasztóan szigorú időtervvel jár, ahol nincs második esély.
Elmondták a véleményüket arról, hogy az ismereterjesztőfilm-óriások - mint az Animal Planet vagy a National Georaphic – hogyan bulvárosodnak el, illetve, hogy ennek az irányzatnak milyen pozitív és negatív hatásai vannak.
A kérdés pedig, ami minket is a legjobban érdekelt: Hogyan lehet eljutni arról a pontról, hogy valaki elhatározza, ilyen filmeket szeretne csinálni, egészen odáig, hogy a moziban a saját filmje premierjén ül?
Erre válaszolt Szabolcs és Erika, illetve megosztottak néhány gondolatot, tanácsot, hogy a fiatalok hogyan érhetik el azokat a célkitűzéseket, amik most talán még álomszerűnek tűnnek.
Mert a saját filmünk most forog és mi írjuk a forgatókönyvet…
Köszönettel tartozunk Hádáné Fehértói Lívia tanárnőnek, aki nélkül ez a nap meg sem valósulhatott volna, Pásztor Gergely igazgató úrnak, aki biztosította a szervezettséget és azt, hogy ilyen különleges és színvonalas alkalmak gazdagítsák a mindennapjainkat.
Köszönjük a bizalmat és a lehetőséget!
SzZ.