December-január folyamán számos olyan matematikaverseny első fordulóján vagyunk túl, amelyek után a gimnázium több diákja is továbbjutott a 2. (megyei) fordulóba.
Az 1891-ben, a matematika művelésének szolgálatában alapított Bolyai társulat versenyei közül két megmérettetésen vettünk részt:
Az 7-8. évfolyamokon megszervezett Varga Tamás Országos Matematikaversenyen az iskolai fordulóról hét tovább küldhető dolgozatot könyveltünk; két tanulót hívtak be a megyei fordulóba: Krizsán Hanna 7. a illetve Márton Ágnes 8. a osztályos tanulókat (Füzesiné Gróf Ildikó és Bánkiné Nyúl Márta tanítványai).
A 9-10 évfolyamot érintő Arany Dániel Országos Matematikaverseny az I. fordulójának eredményei alapján hat tanuló írhatja meg a négy órás 2. fordulót február 14-én:
Kleineisel Kata, Répási Sára és Fábián Ágota a 9. A osztályból, Gróf Ildikó felkészítésével;
Fajth Roland, Takács Gergely 10. A, illetve Fojta Dániel 10. B osztályos tanulók, Pongor Sándor tanítványai.
http://www.bolyai.hu/BJMT_tortenet_1.html
(Füzesiné Gróf Ildikó)