„Tudom, hogy durva és illetlen a szó, mely bármily céllal is azok után kullog, akik mögött az élet kapuja bezárult, s mely apró emberi önzések cafatjait hurcolja nagyléptékű szellemóriások birodalmán keresztül. De úgy érzem, hogy néhány szóval adósod vagyok…”
(Wass Albert: Elkésett levél Reményik Sándorhoz)
A halál mindig tragikus, megmásíthatatlansága mindig lebénítja a végérvényesen itt maradottakat. A gondolat is örök: nincsen búcsú anélkül, hogy ne éreznénk úgy: néhány szóval adósok maradtunk…
Munkatársunkról, barátunkról, iskolánk egykori tanáráról, Kapui Ágotáról az első gondolatom találkozásaink örök élménye, az, ami Rá nézve – hozzá, az irodájába benyitva – minden alkalommal eszembe jutott: csodálatos, hogy a szülőföld mennyire a saját képére formálja az embert! Valóban, Ágota székelysége jegyeit megmásíthatatlanul magán viselte, a szűkebb pátriája, a Székelyföld vonásait – tértől és időtől függetlenül – mélyen őrizte magában, de nem rejtegette! Mintha róla írta volna Sütő András és nem Tamási Áronról: „A pisztráng természete élt benne; ár ellen úszva kereste a mindennapok tiszta vizeit, s mindig a forrás közelében.”
A pisztrángtermészet sajátos metaforája a székely ember létezésének. A székelyeknek, akik a keleti végek háromszínű oszlopainál évszázadok, népek, küzdelmek sodrában, olykor őrült erőkkel szembeszállva tanulták ki a megmaradás nehéz mesterségét, és hagyták utódaikra örökség gyanánt a vadszagú, titokzatos föld szeretetét, az ősi hit megtartó erejét, és a magyarsághoz való tartozás fontosságát.
Ilyen volt Kapui Ágota is: a pisztráng természete élt benne. Lételeme volt a tisztaság. Fontosabb volt ez neki, mint a mozdulatlanság kényelme, a diktatúra kiszámíthatósága, az ősöket feledtető önfeladás biztonsága. Így lett a nevelőtestületünk tagja 1988-ban. Egy évvel a megérkezése után a gimnázium akkori igazgatója nem véletlenül jellemezte őt ezekkel a szavakkal a hatóságok előtt:
„A pedagógus pálya iránti elhivatottsága és jó színvonalú szakmai felkészültsége hamar átsegítette az otthonkeresés és beilleszkedés nehéz problémáján. Írói adottságai, régebbi és új versei tekintélyt, őszinte elismerést váltottak ki az iskolában és azon kívül egyaránt. (…) A leírottak alapján javasoljuk, hogy adminisztratív úton is segítsék, hogy a szüleitől kapott magyarsága mellé hazát is kapjon.”
Tizennégy évig tanított iskolánkban francia nyelvet és magyart. Színész tanítványaival mindkét nyelven játszott, és egykori diákjai között van, akinek a színpad a „világot jelentő deszkákat” jelenti ma is. 2002-ben váltott munkahelyet, de a kapcsolat nem szakadt meg Vele.
Szomszédok voltunk, kollégák, barátok maradtunk.
Wass Albert írja:
„…aki meghal, azt ott ássák el az otthoni temetőkben, ahol holdtöltekor a holtak lelke kiülhet a sírok tetejére, s onnan nézheti az ismerős falut, meg a hegyet, meg mindent s láthassa, hogy minden ott van a maga helyén. Meg tavasszal, mint most sok kicsi gyökér leér oda ahhoz, aki halott, s aki odalenn van, az megérzi ebből, hogy az élet halad a maga rendes útján tovább. Ez az, amit úgy nevezünk, hogy az Isten nyugosztalja.”
ISTEN Nyugosztalja!
Dabas, 2018. június 20.
Pásztor Gergely
intézményvezető
A kép forrása: Dabas Város facebook oldala