Történelemből is az élen!

Az ország legrangosabb középiskoláival nemcsak versenyben voltunk, hanem versenyben is maradtunk a Kosáry Domokos Országos Történelemverseny idei megmérettetésén.

Döntőben a Curie-s matekosok!

A Curie Matematika Emlékverseny második fordulóját Szekszárdon írhatták meg a még versenyben lévő diákjaink. A gimnázium szinte minden évfolyamról volt továbbjutó, így nagy csoport utazhatott a területi fordulóra Kleineiselné Kálvin Anita és Bánkiné Nyúl Márta tanárnők kíséretével. A másfél órás versenyen egyénileg adhattak számot tudásukról.

Büszke röplabdás lányaink

Óriási eredményt értek el diákjaink a Diákolimpia V-VI. korcsoportos lány Röplabda „B” kategória (amatőr) versenyein.

A Reálos fiúk

Nagy lendülettel indított a reálos csapat az elmúlt időszak megmérettetésein!

Tavaszi Szavalóverseny

Kedves Kollégák! Kedves Diákok! A költészet világnapja alkalmából a Dabasi Táncsics Mihály Gimnáziumban 2019. március 21-én délután 14 órától szavalóversenyt tartunk, melyre szeretettel várjuk a város iskoláinak diákjait felkészítő tanáraik, szüleik kíséretében.

Jelentkezz fotószakkörre!

Várunk minden kis- és nagygimnazistát, tanárokat egy tavaszi fotószakkörre! A részvétel ingyenes, de jelentkezéshez kötött. Alább a részletek...

Curie Környezetvédelmi Emlékverseny

Iskolánkból 18 csapat (6., 7. és 8. évfolyamról) jelentkezett októberben a versenyre. Az I. forduló levelezős megmérettetés volt (ahogy más Curie versenyeknél is), 3 feladatlapot kaptak a tanulók, melyeken különböző típusú feladatokat kellett megoldaniuk a csapatoknak, majd határidőre visszaküldeni a javító központba.

Zrínyis matek a Táncsicsban

Bár előző nap szerveztük az Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny második (megyei) fordulóját, február 15-én újra a matek volt a középpontban.

szofon3

epitsuntortenelmez

madarlatta

mezesmadzag

oveges

hat3

tehetsegpont

okoiskola

 

BGA/6678/6/2018 14. Szent László Néptánctábor megrendezésének támogatása

tanctabor