Vadvilág Fotópályázat eredménye

A Táncsics Mihály Gimnázium Öveges Laborja által a Vadvilág Világnapja alkalmából meghirdetett fotópályázatra négy iskolából, 21 diáktól összesen 77 kép érkezett.  Az idén újdonságként közönségdíjat is osztottunk, amit a Fotópályázat Facebook oldalán leadott szavazatok száma alapján határoztunk meg.

Pest megyei Történelemverseny 2019

Immár több mint fél évszázada látjuk vendégül Pest megye legjobb történészeit a hagyományos Pest megyei Történelemversenyen, idén 2019. március 29-én pénteken.

Táncsics-napok 2019 - Előadói jelentkezés

A hagyományainkhoz híven idén is szeretettel hívjuk és várjuk mindenki jelentkezését – vendég előadókét, szülőkét éppúgy, mint egykori diákjainkat – a Táncsics-napok rendezvénysorozatára, amelynek legfőbb célkitűzése, hogy tanulóink megismerjék a szakmájuk, a hivatásuk, a tudományuk elhivatott képviselőit, szakembereit!

A nyelvvizsgaeső aranyat ér

Iskolánk tanulói a januári és februári vizsgaidőszakban valóságos nyelvvizsgaesőt varázsoltak mintegy megelőlegezve a tavaszi eredményeket: 25 nyelvvizsga született! Gratulálunk a diákoknak és a felkészítő tanároknak!

2019. „Év madara rajzpályázat” -eredményhirdetés

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) rajzpályázatot hirdetett „Gólyatöcs” címmel. Papíron, bármilyen technikával készült alkotással részt lehet venni a pályázaton, amelyre közel 3000 pályamű érkezett be az öt kategóriában.

Horváth Anna 11.A osztályos diákunk festményével a Középiskolás kategória I. helyezettje lett.

Gratulálunk!

Történelemből is az élen!

Az ország legrangosabb középiskoláival nemcsak versenyben voltunk, hanem versenyben is maradtunk a Kosáry Domokos Országos Történelemverseny idei megmérettetésén.

Döntőben a Curie-s matekosok!

A Curie Matematika Emlékverseny második fordulóját Szekszárdon írhatták meg a még versenyben lévő diákjaink. A gimnázium szinte minden évfolyamról volt továbbjutó, így nagy csoport utazhatott a területi fordulóra Kleineiselné Kálvin Anita és Bánkiné Nyúl Márta tanárnők kíséretével. A másfél órás versenyen egyénileg adhattak számot tudásukról.

Büszke röplabdás lányaink

Óriási eredményt értek el diákjaink a Diákolimpia V-VI. korcsoportos lány Röplabda „B” kategória (amatőr) versenyein.

A Reálos fiúk

Nagy lendülettel indított a reálos csapat az elmúlt időszak megmérettetésein!

szofon3

epitsuntortenelmez

madarlatta

mezesmadzag

oveges

hat3

tehetsegpont

okoiskola

 

BGA/6678/6/2018 14. Szent László Néptánctábor megrendezésének támogatása

tanctabor