Étkezési térítési díjak befizetése

Tisztelt Szülők! Tájékoztatjuk Önöket, hogy lehetőség van az étkezési térítési díjak befizetésére SZÉP kártyával és bankkártyával is. A befizetést az alábbi időpontokban tehetik meg a gimnázium portáján 13.00-16.00 óra között:

Táncsics-napok 2019

A Táncsics-napok 2019 programjai között reméljük, ki-ki megtalálja a számára érdekes és hasznos találkozást: egy új hivatással, egy színes egyéniséggel, egy eddig ismeretlen világgal, amiről eddig csak a hírek útján értesülhetett.

Kosáry Domokos Történelemversenyen szerepeltünk

A Kosáry Domokos Történelemverseny országos fordulóján Márkus Liza nyolcadikosként a kilencedikes kategóriában 11. helyen, Pásztor Levente a kategóriájában a 16. helyen végzett, nagyon nehéz küzdelemben.

Vadvilág Fotópályázat eredménye

A Táncsics Mihály Gimnázium Öveges Laborja által a Vadvilág Világnapja alkalmából meghirdetett fotópályázatra négy iskolából, 21 diáktól összesen 77 kép érkezett.  Az idén újdonságként közönségdíjat is osztottunk, amit a Fotópályázat Facebook oldalán leadott szavazatok száma alapján határoztunk meg.

Pest megyei Történelemverseny 2019

Immár több mint fél évszázada látjuk vendégül Pest megye legjobb történészeit a hagyományos Pest megyei Történelemversenyen, idén 2019. március 29-én pénteken.

Táncsics-napok 2019 - Előadói jelentkezés

A hagyományainkhoz híven idén is szeretettel hívjuk és várjuk mindenki jelentkezését – vendég előadókét, szülőkét éppúgy, mint egykori diákjainkat – a Táncsics-napok rendezvénysorozatára, amelynek legfőbb célkitűzése, hogy tanulóink megismerjék a szakmájuk, a hivatásuk, a tudományuk elhivatott képviselőit, szakembereit!

A nyelvvizsgaeső aranyat ér

Iskolánk tanulói a januári és februári vizsgaidőszakban valóságos nyelvvizsgaesőt varázsoltak mintegy megelőlegezve a tavaszi eredményeket: 25 nyelvvizsga született! Gratulálunk a diákoknak és a felkészítő tanároknak!

szofon3

epitsuntortenelmez

madarlatta

mezesmadzag

oveges

hat3

tehetsegpont

okoiskola

 

BGA/6678/6/2018 14. Szent László Néptánctábor megrendezésének támogatása

tanctabor